Az iskola egy csodálatosan meleg, vagány, szabad közeg, pont olyan, amire Dömének szüksége van. Györgyi néni, az osztálytanító lassan minden rezdülésüket ismeri, pontosan tudja, melyik konfliktust hogyan kell kezelni. Döme majdnem két hétig hiányzott, bárányhimlős volt, amikor visszatértünk, akkora szeretettel vette körül őt mindenki, hogy csak az akadályozott meg a bőgésben, hogy Bundi, éppen keresztül-kasul szelte a folyosót tekintet nélkül a reggeli csúcsforgalomra, persze nem is volt nagy baj, hogy azt, hogy az elsőszülött meggyógyult, és minden visszatér a régi kerékvágásba, nem könnyezem meg.
Ja, és persze tanulnak is mindenfélét.
A bárányhimlő a karácsony előtti időszakot szépen lelassította, hazamentünk Szemesre, csendesültünk, ahogy mostanában olyan sokszor. Az utolsó hét kerekedett csak mozgalmasra, mert készültünk a Pásztorjátékra, amit az iskola mindenkori elsős osztályos szülei adnak elő. Ada, Bazsi, és én is szerepeltünk, Batka a gyermekfelvigyázó szerepét töltötte be.
A szokásos Sopron-Budaörs felező győri kirándulást is megszerveztük a (meglepően) soproni és budaörsi csapat részvételével, remekül sikerült, idén is felültek a kisvasútra, a körhintára, és ugyanazt a pizzát teszteltük, minden remekül szerepelt. Mi vonattal közelítettük meg a felezőpontot, ami remek választás volt. Még a hazafele út előtti háromnegyed órás várótermi várakozás is kellemes nosztalgiával töltött el, valami régről ismert érzéssel. Hogy a várakozás nagyon jó dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése