Mióta utoljára valamirevaló beszámolót írtam Benedek megszerette a kisasztalt (is). Szerette volna ő eddig is, csak nem volt teljes jogú széktulajdonos. Mostanában együtt reggelizünk, bár a mai épp kudarcba fulladt, valamint a párizsi és a kenyér szisztematikus szőnyegbe taposásába, de biztató jeleket vélek felfedezni. És többek között nem kell hagyni, hogy a szőnyeg és a párizsi közelebbi kapcsolatba kerüljenek egymással. Szóval mostanában üldögélnek az asztalnál.
De van más is. Mostanában tudok főzni/tenni-venni délelőtt, mikor a nagyok játszanak, Benedek pedig alszik. A nagyok kétfélét játszanak, vagy apukásat/anyukásat, vagy katonásat. Mikor épp ki győzi meg a másikat. El is pakolnak néha, és erre roppant büszkék, a szoba egyik sarkába halmozva a már nem használt játékot.
És még más is. Családi nyomás és ésszerűségi okok miatt gyerekorvost váltottam. Nem kell már a városon keresztülvágnom három/pár lázas gyerekkel, nem kell órákat a váróban tölteni. De a bizalom még inkább oda húz. Meg a szívem is. És nem kicsit szomorkodtam, mikor a kikérőt aláírtam. Mondtam is a védőnőnek, hogy olyan, mintha elköltöztem volna.
Felkelt a három per egyes, pedig annyi minden történt mostanában...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése